INGATLANADÓ 2012

Ingatlanadó 2012 - Építményadó 2012 - Telekadó 2012

Sun05202012

Last update01:30:39

Ingatlanadó 2012: máshogy adózik majd a lakás, a ház, az üzlet vagy a garázs

  • PDF

Ingatlanadó 2012: máshogy adózik majd a lakás, a ház, az üzlet vagy a garázs. Az épület funkciója szerint is változhat a 2012-ben bevezetni tervezett ingatlanadó, így más lehet a lakásra, mint például a garázsra vagy az üzletre. A törvényjavaslat szerint viszont az egy helyrajzi számon lévő épületek hasznos alapterületét összesíteni kell.

A forgalmi érték mellett továbbra is adóztathatják az önkormányzatok az ingatlanokat alapterület alapján, a törvényben meghatározott maximumokat az önkormányzatoknak nem kötelező kihasználniuk – erre tett javaslatot a jövő évi adótörvény-javaslat módosításaként hat kormánypárti képviselő – a módosítás az Országgyűlés honlapján jelent meg.

A hat képviselő: Habis László (KDNP), valamint a fideszes Kósa Lajos, Borkai Zsolt, Cser-Palkovics András, Szalay Ferenc és Láng Zsolt.

A helyi adótörvény úgy változik, hogy az ingatlan forgalmi értéke alatt az illetéktörvény alapján megállapított forgalmi értéket kell alapul venni, és ennek 3 százaléka az adó maximuma.

A hasznos alapterület alapján jövőre épületnél 1658 forint, míg teleknél 301 forint a négyzetméterenkénti éves adó felső határa.

A képviselők arra hivatkoznak javaslatuk indoklásában, hogy mivel az önkormányzatok a helyi viszonyoknak megfelelően vethetik ki az adót, nem szükséges a felső adómértéket alkalmazni.

Ingatlanadó 2012

Főmenü